| | | Üdvözöljük az MSZP Bonyhádi Szervezetének honlapján! AZ MSZP IFJÚSÁGI TAGOZATA Egyéb webadmin 2012. május 14. hétfő - 14:59:25 Mi, az MSZP Ifjúsági Tagozatának tagjai hiszünk a szociáldemokrata mozgalmak világszerte vallott szabadság, egyenlőség, szolidaritás eszméjében.
Tagozatunk egyszerre mozgalom és politikai közösség. Mozgalom, amely fontosnak tartja a közösségi programok szervezését, de mindannyiunkat érintő ügyek mentén, nagy hangsúlyt fektet a politika világának bemutatására is. Lehetőséget ad a közélet iránt érdeklődőknek formálni a jövő kormánypártjának programját, céljait és tevékenységét.Közösség, amelynek szakpolitikai csoportjaiban nemcsak az általános közéleti tevékenységet ismerhetik meg tagjaink közelről, hanem lehetőséget kapnak ismeretanyaguk fejlesztésére és gyakorlati alkalmazására.
Elkötelezettek vagyunk a haladó, szabad Magyarország megteremtésében, ahol minden fiatalnak esélye van megvalósítani céljait. Mindenekelőtt valónak tartjuk a demokrácia, és az egyetemes emberi jogok védelmét.
Hiszünk abban, hogy az egyén felemelkedéséhez az oktatási rendszeren keresztül vezet út, ezért fontosnak tartjuk, hogy mindenki egyenlő eséllyel férhessen hozzá a köz- és felsőoktatás rendszeréhez.
A társadalmat sokszor megosztó kérdésekben, fontos értéknek tartjuk a toleranciát. Valljuk, hogy senkit nem érhet hátrány származása, bőrszíne, nemzetisége vagy világnézete miatt.
Értékként tekintünk környezetünkre, kiállunk a gazdasági és környezeti értelemben is fenntartható fejlődés megteremtése mellett. Tagozatunk a szabad véleménynyilvánítás és a demokratikus együttműködés értekei mentén szerveződik. Célunk, hogy egy olyan közösséget teremtsünk, ahol baloldali fiataloknak lehetősége van egymással közvetlen kapcsolatba kerülni.
Feladatunknak tekintjük, hogy utat találjunk a szabadságszerető, társadalmi igazságosságot támogató fiatal generációhoz. Célunk, hogy a megújuló MSZP-nek tagozatunk szerves részévé váljon, és tagjaink megvalósíthassák azt a Magyarországot, amelyet közösen találunk ki, és amelyben egységesen hiszünk.
CSATLAKOZZ HOZZÁNK!! Nőnap a bonyhádi Nőtagozat szervezésében Egyéb webadmin 2012. március 21. szerda - 14:33:58 Az idei Nőnapi ünnepséget a bonyhádi és környékbeli hölgyek nagy létszámban ünnepelték. A helyi Rosé étteremben több,mint hatvanan gyűltek össze, finom vacsorável és kellemes beszélgetéssel várták a szervezők a megjelenteket. A rendezvényen részt vett dr. Harangozó Tamás az MSZP megyei elnöke valamint Tóthi János és felesége Tóthiné Klárika, aki a megyei Nőtagozat elnöke. Az est kezdeteként megemlékeztek Varga Józsefné országos kitűntetéséről, amelyet nőtagozati és mozgalmi munkájáért vehetett át illetve a megyében alapított Encián - díjat vehette át Szobácsi Orsolya. Ezt követően kötetlen hangulatban, zenével telt az este.
Nem vitás: az Orbán-kormány nyírta ki a Malévot Egyéb webadmin 2012. március 02. péntek - 09:15:28 Forrás: Malév Aki eddig tamáskodott, hogy Oszkó Péternek elhiggye, kész terv volt a Malév utódjának felállására, most olvasgathatja a tanulmányt, mely erről szól. Az index által reggel közölt dukumentumnak ma már nem annyira a részletei az érdekesek, hiszen kábé mindegy, hogy tökfapados, vagy kétosztályos működési modell lett volna jobb. A lényeg az, hogy egyértelművé vált: pontosan lehetett tudni, mit kell csinálni Malév-ügyben, az Orbán-kormány mégse csinálta. Üvöltözhet a vakvilágba hülyeségeket Budai Gyula, meg lehet, hogy kissé elszúrták annó a Malév és/vagy a reptér privatizációját a szocialisták, de a Malév gyalázatos körülmények között bekövetkezett, utód nélküli bedőlését egyértelműen az Orbán-kormány okozta. A tények a következők: a Malév visszaállamosítása előtt készült a tanulmány, mely kijelölte a követendő utat. (Ami a nemzetközi példák alapján a tanulmánytól függetlenül is elég egyértelmű volt.) A Fidesz egyetértett a visszaállamosítással és már hatalomra kerülése előtt kész terv volt a kezében arra vonatkozólag, hogy a törvényszerűen bedőlő cég leállásának idejére hogyan kell felállítani az új vállalatot, mely apróbb trükkökkel a Malév nevet is tovább vihette volna. Nem tettek semmit, hagyták utód nélkül bedőlni. Amit továbbra sem tudunk, hogy szándékosan csinálták így, például mert nem vállalták a balhét, a hatalmas sztrájkokat a kisebb cégre átállásnál törvényszerű durva leépítések kapcsán? Vagy dilettánsok voltak, sutba dobták az egyetlen értelmes tervet és bíztak a csodában, meg a kínaiakban? Talán egyszer kiderül, de azon nem lehet sokat vitatkozni, hogy a "nemzeti ügyek kormánya" eltüntette a föld színéről a nemzeti légitársaságot. Szekszárd - Dr. Harangozó Tamás maradt az MSZP megyei szervezetének elnöke. Egyéb webadmin 2012. március 01. csütörtök - 13:12:00 Elnökhelyettes Frankné dr. Kovács Szilvia és Horváth Zsolt lett. Előbbi a párt frakcióvezetője a megyei önkormányzatban, utóbbi pedig paksi elnökhelyettesként és dunaföldvári pártvezetőként is tevékenykedik. Dr. Harangozó Tamás (Fotó: TEOL) Az új vezetőség további nyolc tagját, a hat járás, a megyei nőtagozat, illetve az ifjúsági tagozat jelölése alapján választották meg. A küldöttgyűlésen tartott programismertetést az MSZP két országos elnökjelöltje: Mesterházy Attila és Szanyi Tibor. Dr. Harangozó Tamás kijelentette, hogy a párt felkészült a következő két év politikai munkájára. Fel kívánnak lépni a Fidesz-KDNP minden egyes, az itt élő emberek életét – szerintük – hátrányosan érintő intézkedésével szemben. Személyes találkozások során fogják meghallgatni a Tolna megyei emberek problémáit, és megoldást keresni számukra. Kiemelt feladatuknak tekintik azt is, hogy felkészült és elfogadott jelölteket állítsanak, valódi alternatívát kínálva, a 2014-es választásokon Tolna megyében is. Vaszari Tibort választották az MSZP Völgységi Helyi Szervezetének elnökévé Egyéb webadmin 2012. február 16. csütörtök - 13:24:17 BONYHÁD : A tisztújítással szervezeti és személyi megújulásra is sor került .
A párt Kongresszusát megelőző helyi - és területi küldöttértekezleteken a szokásos vezetőségi beszámolók és tisztségviselők választását most lényeges szervezeti változások is kísérik. Így történt ez az elmúlt héten Bonyhádon is. Az országgyűlési választókerületi határok változásához igazodva Bátaszék ezután Szekszárdhoz tartozik, de remélik, hogy az eddigi munka- és kapcsolatrendszer a jövőben is megmarad. A térség településein élő párttagok többsége már átjelentkezett a Völgységi Helyi Szervezetbe. Ennek megfelelően a megválasztott héttagú vezetőségből hárman az Ő képviseletükben vesznek részt. Az ifjúsági kvóta helye még betöltetlen. A korábbi bonyhádi elnök Takács László visszalépett a jelöltségtől, és az új felállású elnökségben sem vállalt szerepet. Ő a Tolna Megyei Közgyűlés háromfős MSZP-s képviselőcsoportjában dolgozik továbbra is a Völgységi Kistérség települései és lakói érdekében.Vaszari Tibor elnök a közeljövő legfontosabb feladatai között a párt nyitottságának és kapcsolatrendszerének javítását jelölte meg. Nem elég az, hogy tudják,- látják az emberek többségének romló helyzetét, a felelős politizáláshoz bizalomra van szükség. Ezért párbeszédre és partnerségre törekszenek az egzisztenciájukat veszélyben érző pedagógusokkal,- egészségügyi- és szociális dolgozókkal, a sokat hitegetett vállalkozókkal valamint a munkavállalók érdekvédelmi szervezeteivel. Szívesen várják soraikba a politikai vénájú fiatalokat és idősebbeket! Találkozási lehetőséget keresnek és kínálnak mindazoknak, akik csak hangot akarnak adni,- véleményt mondani Magyarország,- Tolna megye vagy saját településük mindennapjait meghatározó döntésekről, azok életüket formáló hatásairól. Bonyhádon kezdeményezik a Civil Kerekasztal létrehozását. Matolcsy: Nemhogy megszorítások nem voltak, arra emlékeztető lépések sem Egyéb webadmin 2012. január 30. hétfő - 15:07:59 Matolcsy György csütörtökön a következőkkel indokolta, hogy miért „támadják" a kormányt.„...a magyar gazdaságpolitikát azért támadják sokan, mert megszorítások nélkül érték el ezeket az eredményeket. Nemhogy megszorítások nem voltak, arra emlékeztető lépések sem.” Madware szerzőtársam Matolcsy hazugságairól szóló tegnapi cikkében a „nemmegszorításokról" írt egy rövid felsorolást. „áfaemelés, jövedéki adóemelés, járulékemelés, adójóváírás kivezetése ... forráskivonás a felsőoktatásból, és még hosszasan sorolhatnánk." Tényleg hosszan lehetne még sorolni az egészségüggyel, a kultúrával, a szociális vagy az önkormányzati szférával. További tételes felsorolás helyett azonban inkább egy friss személyes történet jöjjön egy mikrobloggertől, aki a szociális szférában dolgozik.
„Azt tudni kell, hogy a kormány nemrég kihúzta a talajt a munkahelyem alól, 2/3-dal kevesebb pénzt kaptunk, elbocsátások, növekvő kliensforgalom kevesebb pénzből, szocszféra amúgy, félelmetes és bizonytalan jövőbe tekintés. Pénteken valahogy úgy alakult a beosztás, hogy pont azok dolgoztak egy ügyeletben, akik jövő héttől már soha többé, kis csapatunk létszáma megfeleződött. Én maradhatok, bementem erre az ő utolsó munkanapjukra, hogy elbúcsúzzak tőlük, szar az egész. Utána ittunk felest meg sört, nosztalgiáztunk: régen minden jobb volt, reménykedünk, hogy egyszer majd újra együtt, meg minden, mert minden jobb lesz ugye, majd ha nem dilettánsok mondják meg a szakembereknek, hogy hogy kell dolgozni, és nem dilettánsoktól kell függni, hát értitek, majd valamikor." Őrjöngenek az autósok a 10 ezer forintos útdíj miatt Egyéb webadmin 2012. január 30. hétfő - 14:22:26
Az Index hétfő reggel arról számolt be, elképzelhető, hogy a BKV megmentése érdekében havi 10 ezer forintos "úthasználati díjat" szednek az autósoktól a jövőben. A díjról a kormány szerdán tárgyal, a Matolcsy-féle Nemzetgazdasági Minisztérium a főváros javaslataiból ezt az egyet tartotta támogathatónak. Őrjöngenek az autósok a 10 ezer forintos útdíj miatt"Nem ezt ígérték"Az Index hétfő reggel arról számolt be, elképzelhető, hogy a BKV megmentése érdekében havi 10 ezer forintos "úthasználati díjat" szednek az autósoktól a jövőben. A díjról a kormány szerdán tárgyal, a Matolcsy-féle Nemzetgazdasági Minisztérium a főváros javaslataiból ezt az egyet tartotta támogathatónak. Tarlós István elmondta, az útdíj nem az ő, hanem egy kerületi polgármester ötlete volt, ő személy szerint nem támogatja. A lap szerint az úthasználati díjat a főváros területén minden közutat használó gépkocsira meg kellene váltani papír alapú matrica formájában, ára a BKV-bérlethez hasonlóan havi 10 ezer forint lehet, meglétét pedig a rendőrség ellenőrizné. Lemondjon-e Matolcsy György? A hír percek alatt elterjedt a Facebookon, mivel több blog és újság is kiposztolta lájkolóinak. Így tett az Egyenlítő blog vagy a Nol.hu. Az úthasználati díj a hozzászólók többségéből erős indulatokat váltott ki, sokan azt nehezményezik, miért kellene fizetniük autósként a BKV-ért, ha nem is használják a szolgáltatást. Van, aki cinikusan felveti, hogy a járdahasználatért is díjat kellene szedni, és meg kellene adóztatni a kerékpárokat is, emellett többen azt kérdezik, hogy a 10 ezer forintért cserébe lenne-e használható alternatíva, vagy csak azt kapnák cserébe, ami most van: színvonalasnak épp nem mondható szolgáltatást. A legjellemzőbb - csúnya szavaktól mentes - hozzászólásokat gyűjtöttük össze. Kiakadtak az autósok(A hozzászólásokat nem korrektúráztuk, azokat eredeti formájában tesszük közzé)Mi köze van az autósoknak a BKV-hoz?
Kommentek:
"havi 10 ezret? úgy, hogy ilyen drága a bkv működése? mert akkor nem lenne veszteséges? tehát finanszírozzák az autósok a sok ingyenélőt?" "Miért fizessen valaki egy állami olyan szolgáltatás fenntartásáért, amit nem is használ?" A Főváros naponta 15 milliárd Forintot termel be az államkasszába. Orbán és társai 32 milliárd Forinttal juttatná csődbe a BKV-ét. Ez kb. 2 napnyi Főváros által megtermelt pénz. Ezért a kényszeríti a kormány egy újabb sarc bevezetésére és annak megfizetésére az amúgy is agyon adóztatott adófizetőket? Nem ezt ígérték! "Köszönjük" a Fidesz kormánynak! "Ezeknek tényleg elgurult a gyógyszerük!" Miért nem lesz járdadíj is? A bringát mikor adóztatják meg?
"A járdadíjat hogyhogy nem támogatják?" "De logikus, nem? Az autósok fizessék amit szétloptak a bkv-ban.. Idióták.. Kerékpáromat mikor adóztatják meg?" Az autósok már így is mindenért fizetnek
"Az autósok már elég sok pénz fizetnek a benzinben, a parkolásoknál és még kitudja, hogy milyen adók formájában." "lehet okoskodni, meg persze lehet pénz szedni az útért, csakhogy akkor az vissza is kellene forgatni, de tudjuk hogy ez nálunk nem így megy. az sem ártana ha lenne használható alternatíva. De nincsen, mert special a metró most is áll a Nagyvárad tér és a Lehel között. Kérdem én, normális már másodszor vagy hanyadszor ebben a hónapban hogy csúcsidőben órákra le áll ez a szar???" "És a havi 10 ezerért adnak legalább egy bérletet? Mert az segítene a BKV-n. Ha ugyanis nem lesz semmi ellenszolgáltatás, csökken ugyan az autóük száma, de robbanásszerűen nőni fog a bliccelők száma, s azt már semmilyen ellenőri gárda nem fogja tudni megfékezni. Megint kipattant valakinek az agtyából valami jól hangzó hülyeség, csak két lépéssel előre már képtelenek gondolkodni. A politikai következményeket pedig majd meglátják." „Az utcára sem mernek majd kimenni a Fidesz politikusai” Egyéb webadmin 2012. január 13. péntek - 13:37:19 2012. január 6. 18:50 , Legutóbb frissítve: 2012. január 8. 11:08 TEOL/Lengyel János Interjú | A új MSZP csak akkor érhet el sikereket, ha új üzeneteit új kommunikációval igyekszik eljuttatni az emberekhez. Erről is beszélt Mesterházy Attila a párt elnöke, amikor a Tolnai Népújság szerkesztőségében járt és válaszolt munkatársunk kérdéseire. – Azt ígérték: 2012 a fordulat éve lesz, de tova tűnt a kormány korábbi magabiztossága – mondta Mesterházy Attila. – Ha a Fidesz így folytatja, politikusai az utcára sem mernek kimenni. Az elmúlt napok sajnos történelmi pillanatot írtak: az euró árfolyama 321,66 forintra emelkedett, az úgynevezett CDS-felár jóval 700 bázispont felett volt, míg a tízéves lejáratú államkötvény elvárt hozama 10,6 százalék, amely 2009-ben volt utoljára ilyen magas. Rossz úton jár a magyar gazdaság. Megbukott ez a nem ortodox, magyarutas, szabadságharcos politika. A kormány ma már kénytelen beismerni a tényeket. S azt is, hogy tévedett. Ha nem változtat, akkor rohanunk a szakadék felé. Itt már csak az segíthet, ha gyorsan és rövid távon egyezségre jutunk az IMF-el és az Európai Unióval. Az emberek féltik a jövőjüket, a pénzüket. Mindenkit arra biztatok, hagyja pénzét a hazai bankokban. A kormány viszont adjon garanciát, hogy nem akar és nem is fog hozzányúlni az emberek megtakarításaihoz. Megbukott ez a nem ortodox, magyarutas, szabadságharcos politika (Fotók: Mártonfai Dénes) – Az előző nyolcéves kormányzás okán az MSZP érez felelősséget a jelenlegi helyzetért? – A Fidesz szerint mindenért a szocialisták a felelősek: még a jó és a rossz időért is. Ugyanakkor tény, hogy az MSZP-kormány utolsó évében olyan válságkezelés zajlott Magyarországon, amely fenntartható fejlődési pályára állította az országot. Ha az a gazdaság- és költségvetés-politika folytatódik, akkor könnyebben kezelhettük volna a válságot, s nem itt tartanánk. Van politikai felelősségünk az államadósság megnövekedésében, de a mostani kormány is arról beszélt, hogy csökkenti az államadósságot, ezt egyszeri aktussal meg is tette, de a rossz gazdaságpolitika miatt újra 82 százalék fölött van a GDP-hez mért szintje. Az elmúlt másfél évben a válság is hatott a magyar gazdaságra, de ha a régiós országok teljesítményeit nézzük, akkor azt lehet látni, hogy mi rosszabbul teljesítünk. Ebből is következik, hogy baj van a magyar gazdaságpolitikával. Jobboldali közgazdászok is azt mondják, amit mi: ezért a helyzetért ez a kormány felelős. – Az ellenzék folyamatosan bírál, ahelyett, hogy alternatívát kínálna. Az MSZP szerint ebben a gazdasági helyzetben mi a reális alternatíva?
– Azért emlékezzünk csak vissza: a Fidesz nyolc éven át mindenre nemet mondott. Nem volt olyan kezdeményezés, amit szakmai javaslatokkal támogattak volna. A válságkezelésre is rendre azt válaszolták, csak akarni kell, és egy erős kormány kilábalna a bajból. Most azt látjuk, hogy a nagyon erős felhatalmazással rendelkező kormány viszi bele a bajba az országot. Mi készítettünk egy alternatív költségvetést, amelynek középpontjában a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés állt. Mert ha nincs munkahely és nem indul el a gazdaság, akkor nincs kilábalás. Csak ezek után lehet más válságtényezőket kezelni. A mai kormány éppen ezzel ellentétesen cselekszik, ezért nő a munkanélküliség, a gazdaság recesszió felé tart. – Válságban a pártok is válságstratégiát készítenek. Az MSZP mit fogalmazott bele a sajátjába? – 2010-ben az volt a célunk, hogy stabilizáljuk helyzetünket. Számos elemzésben írtak arról, hogy eltűnik a szocialista párt, nincs értelme vele foglalkozni. Mások azt hitték: húsz évig kormányoz majd a Fidesz. Ráadásul a nagy választási vereség után gyorsan fel kellett készülni az önkormányzati voksolásra. Itt négy százalékkal jobb eredményt értünk el, mint tavasszal. Év végén már képesek voltunk egy 10 ezres rendezvényt tartani. 2011 az újjászervezés éve volt. Megújult az MSZP döntési mechanizmusa. Az alapszabály 45 pontjából 43-at megváltoztattunk ellenszavazat nélkül. Az átalakított párt demokratikusan, hatékonyabban működik, ahol az átláthatóság és az etikai normák érvényesülnek. 2012 a programírás, a személyi megújulás éve lesz. Új politikához új politikusok is kellenek, hogy a választók előtt hitelesebbek legyünk. Az első három hónap a tisztújításról szól. Március 31-ig új vezetése lesz a pártnak. Május-júniusra kész a program, év végére pedig kiválasztjuk azokat, akik a 106 választókerületben indulnak majd a következő megmérettetésen. Fontos, hogy az emberek világosan lássák, kikre és mire számíthatnak, ha a szocialistákat választják. Fontos, hogy az emberek világosan lássák, kikre és mire számíthatnak, ha a szocialistákat választják – Az új politizálás jele, hogy részt vettek egy mások által szervezett tüntetésen? – Ez történelmi fordulópont volt. Mi a parlamentben január 2-ára meghirdettünk egy nagy demonstrációt. A Szolidaritás mozgalom vezetői megkerestek bennünket, és azt mondták: ők is gondolkodtak ilyenen, s vállalnák a szervezést. Ez jó ötlet volt. A demokratikus parlamenti pártok és a civil szervezetek úgy léptek fel együtt, hogy a politika alázatot mutatott, háttérbe vonult, hiszen abban is megegyeztünk, hogy politikusok nem szólalnak fel a megmozduláson. Nem véletlen, hogy ez az esemény a világsajtót is bejárta: 100 ezer ember tüntetett. – Ez az új út?
– Ebből is látszott: az új MSZP sokkal nyitottabb a civilek, a szakszervezetek felé. Például a Munka Törvénykönyvéhez született 650 módosító javaslatból 510-et mi adtunk be úgy, hogy előtte konzultáltunk a szakszervezetekkel. Amikor a kormány elutasította ezeket, akkor igazából nem csak a mi, hanem a szakszervezetek javaslatait vetették el. Ezért mondják sokan: cselédtörvény született. – Új MSZP: mást és másként?
– Igen. Ezek után ha jelölteket akarunk kiválasztani, akkor az országos elnökségnek sokkal nagyobb beleszólási joga lesz a folyamatba, mint eddig. Etikai kérdésekben is erősebb jogkörrel rendelkezik majd ez a testület. Hatékonyabbá tesszük a párt irányítását, kiküszöböljük a múltbeli hibákat. Korrigáljuk a téves döntéseket, és sok új arc jelenik meg az MSZP vezetésében. Ezért kértem a kongresszuson, hogy azok, akik az elmúlt években a szocialisták vezetésének első sorában voltak, lépjenek eggyel hátrébb, más helyen, más feladattal, más szereposztásban segítsék a párt munkáját. – Miben változik a tartalmi politizálás?
– Az új program sarokpontja a foglalkoztatás bővítése és a gazdaság élénkítése. Ezen belül egyik pillér a zöldgazdaság tudatos, fenntartható fejlesztése. Ebben komoly munkahelyteremtő lehetőség van, és élénkíti a gazdasági növekedést. Fontos feladat a mezőgazdaság előtérbe helyezése, ezen belül az állattenyésztés és a kertészet lehet meghatározó a munkahelyteremtés szempontjából. De kiemelt figyelmet fordítunk a szolgáltató szektor kiterjesztésére is, mert így adható el az ember tudása és tapasztalata. Az innovációra alkalmas munkaerő minőségével és nem az olcsóságával kell versenyeznünk. Ez Magyarország jövője. – A zöldgazdasághoz való vonzalmuk erősödése az oka, hogy megváltozott a paksi atomerőművel kapcsolatos álláspontjuk?
– Az üzemidő hosszabbítással kapcsolatos véleményünk nem változott. Az atomerőmű teljesítményére egyelőre rövid és hosszú távon is szükség van. Új blokkok építése esetén viszont azt szeretnénk, ha megvizsgálnák: milyen lehetőség van a megújuló energiaforrások felhasználására, hogyan lehet egy olyan energiamixet kialakítani, amely garantálja az ország biztonságos, fenntartható ellátását. Az egészen biztos, hogy a megújuló energia nem tudja kiváltani az atomenergiát. Tehát nem arról van szó, hogy nem támogatjuk az új blokkok építését, hanem azt mondjuk: nézzük meg, milyen arányokat kell kialakítani, s ehhez igazítsuk a beruházást is. Azt, hogy milyen kapacitású új blokkokra lehet szükség. De ezekről a stratégiai kérdésekről a demokratikus pártoknak egyeztetni kellene, mert felelős döntést csak megfelelő információ birtokában lehet hozni. A Fidesz viszont felrúgta azt a 20 éves konszenzust, amely az energiapolitikában volt. Az ellenzéki pártokat lényegében kizárta az egyeztetési folyamatokból. Azt követeljük a kormánytól, hogy állítsa vissza a két évtizedes gyakorlatot, az ellenzéki pártokat vonják be az információáramlásba, a tervezésbe. Korábban negyedévente rendszeres tájékoztatót szervezett az illetékes minisztérium, ahol mindenki képviseltethette magát. Rend és rendetlenség A Kelet-Magyarország program az MSZP zászlóshajója, mivel az ott élők problémája leképezi az ország helyzetét a maga speciális nehézségeivel. Hangsúlyosabb nemzeti politikát folytatnak, mert azt tartják: a szocialisták is büszkék nemzeti értékeinkre, s a nemzet érdekét tartják szem előtt. Az esélyegyenlőséggel és a szociális biztonsággal együtt támogatják a többségi társadalom rend iránti igényét, mert egy országban olyan rendnek kell lenni, ahol az esélyteremtő és a rendteremtő funkciók egyaránt érvényesülnek. – Az MSZP zöldülése egyben szövetséges kereső tapadó pont is? – Ez elvi álláspont, de van ebben ilyen szándék is. Ma a világ "zöldülése" trend. A zöldgazdaságra vonatkozó javaslataink azt is mutatják, hogy érzékenyek vagyunk olyan témák iránt is, amelyek például az LMP számára súlyponti kérdést jelentenek. Akár ez is lehet egyfajta közös nevező a jövőbeni politizálás szempontjából, de emellett más területeken is vannak hasonló elképzelések. – Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani! De nem elég jónak látszani, annak is kell lenni! Miből gondolja, hogy a megújuló MSZP-t annak látják majd a polgárok is? A kommunikációval azért eddig is akadtak gondjaik...
– Kell egy jó politika, amit majd lehet kommunikálni. De tudjuk, hatékony kommunikáció nélkül lehetetlen megnyerni az embereket. Kezdeményező, egyszerű és ismétlésre épül kommunikációt folytatunk, mert nem elég egyszer-kétszer elmondani az üzeneteinket, ha valóban eredményt akarunk elérni. Emellett a célcsoportok sajátosságait is figyelembe kell venni. A jövőben gondot okozhat az is, hogy kevés a médialehetőség, hiszen a jobboldal ellenzékből felépített egy olyan médiabirodalmat, amely kommunikációs gépezetként működik. Nekünk az oly sokat emlegetett nyolc év alatt sem sikerült megerősítenünk a hozzánk lojális médiát, hogy kibírja azt a nyomást, amit most a médiatörvény és a hirdetések megvonása jelent. Parlamenti szócsaták: az MSZP-s politikus volt a rekorder Egyéb webadmin 2012. január 13. péntek - 13:34:36 Fotó: Metropol 37 577 másodperc, azaz 10 óra, 26 perc 17 másodperc. Megyénk országgyűlési képviselői ennyi időn át tették közzé gondolataikat a parlamentben. Honatyáink a szótlantól a szűkszavún át a beszédesig valamennyire típusra adtak példát. Hangsúlyozandó: az alábbi összeállítás a dolgok jellegénél fogva csakis mennyiségi, nem pedig minőségi szempontok alapján készült. Dr. Braun Márton (Fidesz-MPSZ)
A 2011-es esztendőben 36 perc 21 másodperc erejéig vette igénybe a T. Ház figyelmét: ez az időtartam 14 hozzászólásból keletkezett. A honatya gyakorlott vitázó mivoltát jelzi, hogy nyolcszor is szót kért egy-egy kétperces erejéig - ezekből csak a költségvetés vitájában négy hangzott el. Dr. Harangozó Tamás (MSZP) Akárcsak tavaly ilyenkor, most is megszerezte magának a legtöbbet beszélő és legtöbbször felszólaló megyei képviselőnek járó elsőséget. Nem kevesebb, mint 5 óra 39 perc 43 másodperces összidejével és 86 felszólalásával abszolút rekorder. Legyen az vezérszónoki felszólalás, kérdés, interpelláció, kétperces, kisebbségi vélemény ismertetése, sőt, bejelentés helyettes válaszadó elutasításáról – a honatya mindegyikben szerepet kap.
Hirt Ferenc (Fidesz-MPSZ)
Összesen 6 alkalommal jelentkezett szólásra és 21 perc 38 másodpercnyi időt használt fel. Leghosszabb mondandója 5 perc 12 másodpercig tartott, ekkor a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló bizottsági véleményt ismertette. Horváth István (Fidesz-MPSZ)
A kimutatás tanúsága szerint a múlt évben nem kért szót. Ugyanakkor 86 nem önálló indítványnak volt részese. Patay Vilmos (Fidesz-MPSZ)
A maga 29 perc 20 másodpercét 13 hozzászólással érte el. A legtöbb időt, 6 perc 6 másodpercet az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosítására vonatkozó hozzászólása igényelte. Emellett az Alkotmánnyal kapcsolatban is szólásra emelkedett, illetve a múlt év végén azt is megkérdezte: hogyan kezeli a kormány a tojástermelőkre köszöntő nehéz időket? Potápi Árpád János (Fidesz-MPSZ)
56 perc 7 másodperce – 8 alkalom – dobogós helyezést biztosít számára. A képviselő leghosszabb felszólalása 12 perc 57 másodpercig tartott, ekkor Magyarország idei költségvetéséről tette közzé gondolatait. Mindezen túl a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek helyzete, illetve a köznevelés jelentette kedvelt témaköreit. Dr. Puskás Imre (Fidesz-MPSZ)
Tavaly hat alkalommal kért szót, összesen 38 perc 19 másodperc ideig. A csak a szakma számára érthető című, az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosítására vonatkozó felszólalása tartott a leghosszabb ideig, 12 perc 29 másodpercig. Jelkép erejű is lehet, hogy a megyei közgyűlési elnöki tisztet is betöltő honatya tavalyi utolsó felszólalásában a helyi önkormányzatokra vonatkozó bizottsági véleményt ismertette. Tóth Ferenc (Fidesz-MPSZ)
Személyéhez a múlt évet tekintve egyetlen felszólalás fűződik: a honatya 12 perc 17 másodpercben osztotta meg gondolatait az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosítására vonatkozó témakörről. Dr. Vejkey Imre (KDNP)
A megye kormánypárti képviselőit tekintve a hozzászólási lista elején áll, összességében a második. Tavaly 18 alkalommal adta közre gondolatait, nem kevesebb, mint 1 óra 32 perc 32 másodperc terjedelemben. Főleg alkotmányjogban van otthon, de volt véleménye a Nemzeti Energiastratégiáról és a központi hitelinformációs rendszerről is. Egy különleges rekord is fűződik a nevéhez, a megyei honatyák közül övé a legrövidebb ideig, mindössze 10 másodpercig tartó, frakció támogatást bejelentő felszólalás. Orbánnal meghalt a remény Egyéb webadmin 2012. január 09. hétfő - 12:56:40 Lenéztünk a szakadékba. Tudtuk, hogy 2012 nehéz év lesz, de csak a legpesszimistábbak számítottak arra, hogy a gondok nem lassan fokozódnak majd, hanem berúgják az ajtót.  A kétharmados gombnyomogatók vakon megszavazták a Nemzeti Bank beolvasztására lehetőséget adó törvényt és az önmagát kigúnyoló "stabilitási" törvényt - amelynek eredménye a jelenlegi totális instabilitás. Ahogy korábban mondtam: a Fidesz-szótárban minden kimondott szó az ellenkezőjét jelenti, a "stabilitás" törvénye ennek újabb példája. A kormányfő, mint akit felhúztak, csak ismételgeti, hogy az IMF-nek, vagyis a"mi bankunknak" kötelessége pénzt adni nekünk. Azzal valahogy mégse számol, hogy az Európai Unió sokkal inkább a miénk. E klubtagság számos előnyét élvezzük, aminek érdekében néhány kötelezettséget be kell tartanunk. Például nem hozunk olyan törvényeket, mint a fent említettek. Érdekli ez Orbán Viktort? Nem. Érdekelte ez a 263 Fidesz-KDNP-s képviselőt? Nem.Meg is lett az eredmény. Nem elég, hogy bóvliba minősítették le Magyarországot az év végén, majd pár napja a harmadik hitelminősítő is, 2012 azzal indult, hogy a csődkockázati mutató rekordot döntött és a forintárfolyam újabb mélységeket járt be. A benzinárak emelkednek, akárcsak a devizahitelek törlesztő-részletei. Az összeesküvés-elméletekre hajlamos kormánynak csak mellékesen üzenném: ha tudatosan szeretnék tönkretenni az országot, akkor se csinálhatnák jobban. Majd aztán jött a katasztrófa-humor: megszólalt a Fidesz szóvivője. Pár hete Lázár János beszélt a "jézuskázni" hazautazó IMF-küldöttségről, most meg Selmeczi Gabriella a szilveszter után kijózanodó brókerekről, akik egyszerűen megtámadták Magyarországot. Nem pusztán az a baj, hogy sületlenségeket beszélnek. Az igazi csúfság, hogy nyilvánvalóvá teszik: fogalmuk sincs arról, hogyan működik a világ. S ahelyett, hogy ezt szégyenkezve titkolnák, otrombán az arcunkba vágják, mennyire büszkék a tudatlanságukra. Fellegi Tamás igyekszik menteni a menthetőt, nagyon helyesen, de nem is tehet mást, ha egyszer Washingtonba utazik "előtárgyalni". A kormány azonban nem tett még csak utalást sem arra, hogy képtelen és értelmetlen politikáját feladja. Mert ez a kormány nagyon bátor, nagyon karakán - a mi kontónkra. Ez a pökhendi és inkompetens magatartás bizonyítja, mennyire méltatlan ez a társaság arra, hogy Magyarország "újraalapításáról" beszéljen, miként azt az államfő és a miniszterelnök tette. Uraim, ne képzeljék magukat Szent Istvánnak vagy IV. Bélának, ez talán még Önöktől is túlzás! Amennyiben pedig a magyar demokráciát húsz zavaros évnek látják, akkor az Önök nem egészen két éve maga a káosz és az országrontás.Ezt üzente meg az a százezer ember, akinek már tele van a hócipője és tüntetni ment az Andrássy útra. Ez a százezer ember további milliókat képviselt, akiknek elegük van az Orbán-rezsimből, amely a szegénységet és a bizonytalanságot növeli. S amely nem tudja, nem is akarja befejezni a kínos hazudozást, hogy az állami televízió újabb gyalázatosan hamis beszámolójára utaljak a tüntetéssel kapcsolatban. Ám fotózhatják akárhonnan az Operát, kiretusálhatnak akár mindenkit a képről: mi ott voltunk és itt vagyunk! Itt vannak a civilek, itt vannak a demokratikus mozgalmak, itt vannak a demokratikus ellenzéki pártok. Itt vannak a mi szimpatizánsaink és itt vannak azok, akik nem szavaznának ma egyik pártra sem, de tudják, mi a tétje a mai politikai küzdelemnek. Itt vagyunk, és nem megyünk sehová, nem fogjuk be pörös szánkat! Orbánnak mennie kell. Orbánnal nincs remény a változásra. Menjen minél gyorsabban, hogy minél kevesebb további kárt tudjon okozni. Bármiféle előrelépésnek ez az alapfeltétele I don't like using 100% on a table cell when I have a pixel width defined in the other cell so rather than defining the 100% I just hide a large div at the bottom to push out the edge. I don't like using 100% on a table cell when I have a pixel width defined in the other cell so rather than defining the 100% I just hide a large div at the bottom to push out the edge. | |